Oldal: 16 / 19

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.02.10. 08:17
Szerző: Frezia
Kedves Bekka!
Először is köszönöm mégegyszer a sori forditását! Tegnap este sikerült nekem is befejeznem. Nagyon jól kiveséztétek a látottakat. Mivel nekem ez volt az első japán sorozatom, azon kivül, hogy furcsa volt a japán beszédet hallani, mivel a történet nagyon is mai , a fiatalok szerelem keresésének valós problémáit feszegeti, vitt magával részról részre. Jó volt látni, hogy a kezdeti nehézségek után mind a négyen rátaláltak a boldogságra, ki a szerelembe, ki pedig a munkája által. Én is Eminek szurkoltam a legjobban, nagyon nehéz lehetett meghozni a döntését, hogy miután mindkettő bevallotta, hogy szereti egymást Ő mégsem ment Yuu-val Amerikába. Szerencsére a szerelem mellett még megmaradt a józansága és rájött, hogy az nem az Ő álma. Bekka köszönöm az ajánlásaidat a Japán sorikkal kapcsolatban, be is van gyüjtve a felirat. Sort fogok keriteni rá! Minden jót kivánok Neked az életben és köszönöm, hogy a forditásaid által élvezhetem ezeket a doramákat. (WORSHIP)
Gomawo!.jpg
Gomawo!.jpg (8.97 KiB) Megtekintve 11094 alkalommal
Gomawo!.jpg
Gomawo!.jpg (8.97 KiB) Megtekintve 11094 alkalommal
köszönöm.jpg
köszönöm.jpg (30.25 KiB) Megtekintve 11094 alkalommal
köszönöm.jpg
köszönöm.jpg (30.25 KiB) Megtekintve 11094 alkalommal

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.02.10. 15:32
Szerző: bekka
Frezia írta: 2019.02.10. 08:17 Kedves Bekka!
Először is köszönöm mégegyszer a sori forditását! Tegnap este sikerült nekem is befejeznem. Nagyon jól kiveséztétek a látottakat. Mivel nekem ez volt az első japán sorozatom, azon kivül, hogy furcsa volt a japán beszédet hallani, mivel a történet nagyon is mai , a fiatalok szerelem keresésének valós problémáit feszegeti, vitt magával részról részre. Jó volt látni, hogy a kezdeti nehézségek után mind a négyen rátaláltak a boldogságra, ki a szerelembe, ki pedig a munkája által. Én is Eminek szurkoltam a legjobban, nagyon nehéz lehetett meghozni a döntését, hogy miután mindkettő bevallotta, hogy szereti egymást Ő mégsem ment Yuu-val Amerikába. Szerencsére a szerelem mellett még megmaradt a józansága és rájött, hogy az nem az Ő álma. Bekka köszönöm az ajánlásaidat a Japán sorikkal kapcsolatban, be is van gyüjtve a felirat. Sort fogok keriteni rá! Minden jót kivánok Neked az életben és köszönöm, hogy a forditásaid által élvezhetem ezeket a doramákat. (WORSHIP)
Gomawo!.jpg
köszönöm.jpg
Kedves Frézia

Köszönöm a kedves szavaidat, nagyon örülök, hogy tetszett. Nem fogsz csalódni a többi japán sorozatban sem.
Ha lesz kedved, írj majd azokról is. Nagyon várom! Mindig sokat lendít a munkán, ha olvashatom a visszajelzéseket.
Nem ismertem az Emit alakító Karinát, de felkeltette az érdeklődésemet, megnézek majd még néhány munkáját.

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.02.10. 15:33
Szerző: bekka
Rika55 írta: 2019.02.07. 16:31 Kedves Bekka
Köszönöm a fordítás.
Nagyon szívesen remélem tetszett! Várlak vissza máskor is!

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/9

Elküldve: 2019.02.10. 15:35
Szerző: bekka
zsuzsianyu írta: 2019.02.06. 20:20 Kedves Bekka !
Spoiler:
A 8. részben ahogy várható volt Saki családja rájöt hazudot nem irodában dolgozik ,végül anyukája rendes volt hogy megvétte lányát .
Nagyon tetszett Mizuso ön vallomása 10 év eltelt és " bárccsak megbeszéltünk volna idöben a problámáinkat " de a férje Takumi hogy sietet mikor asszonya rosszul lett ..reméltem hogy rendbe jönnek ..de de vajon maradnak együtt ? Emi meg döntés elött áll Amerika vagy marad.
A 9. részben kiderült Takumi nem akar a feleségével élni ..de Sakival sem .(.nekem érthetetlen ..mi nem igy élünk ) Emi nagyon édes volt az elhatározása "aki a szívében van az lett az első "szegény meglepetés éri de Yuu is döntött ..
köszi szépen remek volt mind a 2 rész :-)
..( megjegyzés nekem is van egy szingli lányom 38 éves és nagyon jól elvan vannak barátai és szerelme is de nem laknak együtt ..én azt gondolom most ilyen a világ ezt elkell fogadnunk ez a természetes )
Kedves Zsuzsianyu! Egyetértek veled!

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.02.10. 15:52
Szerző: bekka
10. rész
Spoiler:
Summi, lehet hogy igazad van, és nincs alattomosság Hikariban, de mégis bemostam volna neki amikor azzal kezdte a 10. részben, hogy mosolyogva közli Emivel, hogy ő bizony lemondta az elrendezett házasságot. Szerencsére, hogy a további mondandója más irányt vett. ;-)

Sok okos dolog hangzott el, például Takumi szájából is, hogyha állandóan menekülünk, nem fogjuk megtudni hol van a valódi helyünk.
Vagy Takahashiéból: ha viszonyod van, ott mindig csak második lehetsz. Csak a szerelem az, ahol első lehetsz. Munka, és egyéb dolgok, ott igen nehéz megszerezni az első helyet.

Fura, hogy a film utolsó harmadában már nem sok szöveget adtak Takumi szájába, gyakorlatilag csak azt mondta, hogy "Ore mo" vagyis hogy "én is". LOL ( "Én is" köszönöm, mondta Sakinak. Aztán "én is" vettem bögréket, mondta Misuzunak)

Emi vívódását nehéz volt látni. Én is (watashi mo.... LOL ) azt vártam, hogy a végén Yuu visszajön, hogy mégiscsak itt a helye Japánban.

És valóban fordult a kocka, immár Emi anyukája tette le a telefont, amikor még Emi szeretett volna beszélgetni.
Nagyon aranyos voltak az összeesküvések:

- ahogy a lányok a gyertyagyújtás ünnepségen Makot és Enomotót, na meg Keitát választották. Keita annyira édes volt itt is, azonnal pattant a helyéről, és hívta a meglepődött felnőtteket.

- Keita és Enomo terve hogy hogyan adják át Makonak a gyűrűt. Ismét levett a lábamról a kisfiú, ahogy várakozással telve, boldogan nézte Mako mikor veszi észre az elrejtett ajándékot, és vajon mit szól hozzá.
Enomoto ha zavarban van, még mogorvább. :D Mikor felajánlotta az állást Makonak, zavarba jött, és a végén csak annyit mormogott, hogy tiéd az állás. Illetve a gyűrűnél azért hozzátette, hogy ne értsd félre... LOL


Tetszett a vége is, szép kerek keretet adtak a történethez. Megvolt a katarzis élmény! Köszönöm hogy velem tartottatok! (L)

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.02.10. 20:20
Szerző: zsuzsianyu
Kedves Bekka
Spoiler:
Nagyon köszönöm ennek a remek kis sorozatnak a fordítását ! Én nekem nagyon tetszett hogy végre tudot beszélgetni Takumi és a felesége Mizuso ..kiderült szeretik egymást és van közös jüvöjük ..Annyira de annyira édesek voltak a Séf a kisfia és Makó egy családdá válása ...Emi döntése azután a vágyakozása teljesült hogy, bevalották szeretik egymást Yuuval ..és mégis máskép döntöt ..habár nehéz szivvel de megtette ..maradt ...Köszi szépen mégegyszer remek volt :-)

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.02.14. 08:26
Szerző: Kata58
Végre meg tudtam nézni...Nagyon tetszett a lányok döntése, valahogy ezekben a napokban mindenki érettebb lett.
Spoiler:
. Legfőképpen a Yuu kettős tetszett, mert az egyik fél mert a vágyai után menni, és ha kell elmenni, míg a másik fél ezáltal ismerte fel, hogy bár szereti, neki is vannak vágyai de azt csakis itthon tudja elképzelni. Édesek voltak a séf párosunk is,és a kisfiú mennyire összhangban volt a felnőttekkel. aranyos kis anyavadász..
Édes volt a karácsonyi ünnepség, a barátnők kis összeesküvése., és a kisfiú egyből vette a lapot! LOL
Nagyon találóak voltak a séfünk beszólásai.. Öröm, hogy mindenki megtalálta a maga helyes útját. Azt hiszem ez kell ahhoz, hogy igaziból felnőttnek számítson valaki, amikor felnő, megérik a komoly feladatokhoz .
Köszönöm hogy fordításoddal láthattam! LOL (hug) (h5) (wave) l:-)

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.02.14. 18:57
Szerző: Rika55
bekka írta: 2019.02.10. 15:33
Rika55 írta: 2019.02.07. 16:31 Kedves Bekka
Köszönöm a fordítás.
Nagyon szívesen remélem tetszett! Várlak vissza máskor is!
Kedves Bekka!
Én hűséges követőd vagyok, az összes fordításoddal készült sorozatot megnéztem, és a jövőben is számíthatsz rám.
Ez utóbbi fordításod is nagyon tetszett, érdekesek voltak a szituációk, jók voltak a szereplők.
Üdvözlettel: Erika
,

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.03.02. 09:33
Szerző: bekka
Rika55 írta: 2019.02.14. 18:57
bekka írta: 2019.02.10. 15:33
Rika55 írta: 2019.02.07. 16:31 Kedves Bekka
Köszönöm a fordítás.
Nagyon szívesen remélem tetszett! Várlak vissza máskor is!
Kedves Bekka!
Én hűséges követőd vagyok, az összes fordításoddal készült sorozatot megnéztem, és a jövőben is számíthatsz rám.
Ez utóbbi fordításod is nagyon tetszett, érdekesek voltak a szituációk, jók voltak a szereplők.
Üdvözlettel: Erika
,
Kedves Erika!

Köszönöm, ez nagyon jólesett! :)

Re: The Reason I Can't Find My Love -Watashi ga Renai Dekinai Riyuu 10/10

Elküldve: 2019.03.05. 12:24
Szerző: summi
Még mindig itt :-) Nehéz elengedni ezt a sorozatot így másodszori megnézés után is :-)
Spoiler:
bekka írta: 2019.02.10. 15:52Summi, lehet hogy igazad van, és nincs alattomosság Hikariban, de mégis bemostam volna neki amikor azzal kezdte a 10. részben, hogy mosolyogva közli Emivel, hogy ő bizony lemondta az elrendezett házasságot. Szerencsére, hogy a további mondandója más irányt vett.
Ezzel a gondolatoddal teljesen egyetértek :-) most is úgy gondolom , h nincs alattomosság rosszindulat Hirakiban , inkább irigység volt ami a tetteit irányította , bennem is volt olyan érzés , h legszívesebben bemostam volna neki egyet LOL
bekka írta: 2019.02.10. 15:52Sok okos dolog hangzott el, például Takumi szájából is, hogyha állandóan menekülünk, nem fogjuk megtudni hol van a valódi helyünk.
Igen, ez a gondolat is nagy igazság nagyon szerettem ezeket a meglátásokat a sorozatban szépen kiemelték , csak ők önmaguk elől menekültek , és túl sokáig és hosszú ideig tartott , a megoldás pedig túl gyorsnak és egyszerűnek hatott.
bekka írta: 2019.02.10. 15:52Fura, hogy a film utolsó harmadában már nem sok szöveget adtak Takumi szájába, gyakorlatilag csak azt mondta, hogy "Ore mo" vagyis hogy "én is". LOL ( "Én is" köszönöm, mondta Sakinak. Aztán "én is" vettem bögréket, mondta Misuzunak)
Nekem az lett volna a fura ha többet beszélnek , pontosan azért mert a kapcsolatuk problémáját nem lehet ennyire gyorsan egyszerűen megoldani , szerintem ezzel a jelenettel azt is kifejezték , h még hosszú utat kell megtenniük a boldogságukért , ezért én annak tudtam be , h Takumiban és Misuzuban egyforma gondolat fogalmazódott meg azzal , h mindketten páros bögréket vettek , h egy új közös életet kezdenek el amiben megpróbálják kijavítani azokat a hibákat ami miatt majdnem elveszítették egymást . Ők soha nem voltak igazán kommunikatívak nyitottak egymással ez is oka volt , h megromlott a kapcsolatuk .
bekka írta: 2019.02.10. 15:52Emi vívódását nehéz volt látni. Én is (watashi mo.... LOL ) azt vártam, hogy a végén Yuu visszajön, hogy mégiscsak itt a helye Japánban.
Mindegyik kapcsolatban érződött az érzelmi visszafogottság , Emi zárkózottsága miatt ez még szembetűnőbb , és igen nehéz volt átérezni , h mit érez milyen vihar dúl a lelkében , és azt a fájdalmat is , h egy időre távol kell lennie Yuu-tól , pedig épp csak most teljesült be a szerelmük ... nehezen emésztettem meg , h Yuu elment , de meg kellett értenem , talán menekülni akart ezért vállata el az amerikai lehetőséget , az látszott , h felkavarta Hirakival való szakítás , és akkor még Emivel se tisztázódott a szerelmük , Ha már elvállata be kellett tartani az ígéretét , Az is érthető volt , h Emi maradni akart , az első sikerét élte meg a szakmájában és ez az elismerés szárnyakat adott új lehetőséget célt és ambíciót boldogságot , ha Yuu-lal tart az ő árnyékában mindent a nulláról kellett volna kezdenie , a szerelem mellett a saját egyéni szakmai sikerek elismerések is ugyanannyira fontosak a boldogsághoz , még ha nekünk ez kicsit meglepő volt , nagyon is életszerű megoldást gondolatot fogalmaztak meg .
bekka írta: 2019.02.10. 15:52Tetszett a vége is, szép kerek keretet adtak a történethez. Megvolt a katarzis élmény! Köszönöm hogy velem tartottatok! (L)
Jó is volt ez az élmény ,maradandót alkotott l:-) Nagyon köszönöm , h a kíváló feliratoddal nézhettem l:-) (WORSHIP) (w00t)