Ázsiai Feliratok

Kedves Lintka! Nem akartam már addig írni, míg nem érek a végére. Ezért késlekedtem kissé.
Szeretettel kívánok én is Neked boldog és sikeres új esztendőt, jó egészséget!
Már több fordításodat láttam, s remélem még találkozom a munkáiddal.
Maratonozva néztem végig, valóban igyekeztem vissza a történethez minden szabadidőmben. Örülök,hogy így folyamatában nézhettem, mert az izgalmak elviselhetőbbek voltak s a finom rezdülések, a részek közötti összefüggések, a rendezői koncepció is hatásosabban érvényesült.
Jelenleg a zenéjét hallgatom. Köszönöm, hogy megosztottátok a linkeket, így én is megtaláltam. S a fórumot végigkövetve azt is megtudhattam,hogy Zero valóságos énekes. A zene velem lesz, a többi kedvenc filmzene mellé kerül a telefonomon. Ha hallgatom, felidéződnek a film jelenetei.
A sorozat egészéről csak a legékesebb jelzőkkel tudnék írni. A történet egy percig sem ült le, a lassabb pillanatoknak is fontos szerepe volt. A színészek nem játszottak, hanem komolyan azonosultak a szereppel, ők voltak, azok a könnyek valódiak voltak. Lee Byung-hun fantasztikus, minden porcikájával játszik. Ahogy állt a kórházi folyosó magányában, abban minden benne volt.
Igen, ahogy írtad, kicsit belehaltam volna én is, ha másképp fejezik be. De a koreai sorozatoknál sosem lehet tudni. Izgultam az utolsó percekig, hisz Sena mást is mondhatott volna, hogy miért énekli ezt a dalt.
Megérintett a szeretet ereje, szerintem ennek a sorozatnak ez volt a legfontosabb üzenete. Az elvtelen megbocsátásnak ugyan nem volt helye, de nem a bosszúvágy uralkodott.
Nagyon értékes gondolatokat közvetítettél, köszönöm az igényes fordítást!